Cikkek : Olaszország világbajnok! |
Olaszország világbajnok!
$ipi 2006.07.10. 19:48
Drámai csatában, 11-esekkel győzött Olaszország Franciaország ellen és lett negyedszer is világbajnok. A búcsúmeccsét játszó Zinedin Zidane-t egy brutális fejelés miatt kiállították. A döntőt a két ország fővárosában többszázezren izgulták végig óriáskivetítők előtt, de Budapesten is sok száz olasz és francia drukkolt csapatának.
XVIII. labdarúgó világbajnokság, döntő, Berlin Olaszország - Franciaország 1-1 (1-1), 1-1, 1-1) Tizenegyesekkel: 5-3 G: Materazzi (19.), ill. Zidane (7., 11-esből) kiállítva: Zidane (110.perc)
Természetesen mindkét csapatnak többszázezren drukkoltak a két ország fővárosában is. Rómában a Cirkus Maximus-ban 200 ezer olasz imádkozott a győzelemért. Franciaországban pedig a Champs-Elysees-n gyűlt össze a tömeg az óriáskivetítők elé. Ők is megdöbbentek a 109. percben, amikor a francia csapatkapitány belefejelt Materazzi mellkasába.
Mivel Zinedin Zidane korábban bejelentette, visszavonul a focitól, a párizsiak sem értették, miért éppen így búcsúzik.
"Nagy kár volt a kiállításért. Nagy kár. Egy játékossal kevesebb, ráadásul éppen Zidan. Egyáltalán kár. Fogalmunk sincs, mi történhetett."
Mivel a második félidőben és a hosszabbításban sem született gól, következtek a 11-esek.
Az olaszok közül mindenki belőtte a 11-est, a franciáknál a Juventusban játszó David Trezeguet kapufára vágta a pontrúgást. A francia csatár felsőléce Olaszország negyedik világbajnoki címét jelentette. Az olaszok történetük során először nyertek büntetőpárbajt világversenyen.
A 18 karátos arany kupát az olaszok csapatkapitánya, Fabió Cannavaro emelhette a magasba. Rómában hajnalig tartott a népünnepély.
Így látták...
A döntő legjobbjának választott Andrea Pirlo azonnal köszönetet mondott mindenkinek, aki hitt bennük. "Ez egy nagyon kemény, kiélezett mérkőzés volt, de sikerült nyernünk. Olaszország világbajnok! Ez fantasztikus!" - mondta Pirlo.
A francia csapatból a büntetőt hibázó David Trezeguet érthetően nagyon csalódott volt: "Sajnos nem sikerült valóra váltani az álmunkat. Nagyon sajnálom az elhibázott büntetőt és azt, hogy Zidannak így ért véget válogatott pályafutása. Jól kezdtük a mérkőzést és végig reális esélyünk volt a győzelemre, de sajnos nem sikerült nyernünk" - mondta a Juventus francia csatára.
Legek a vb-n
A XVIII. labdarúgó világbajnokság gólkirályi címét a német Miroslav Klose nyerte el öt találattal. A vb legjobb kapusa az olasz világbajnok Gianluigi Buffon lett.
A torna legsportszerűbb csapat díját két ország válogatottja is kiérdemelte. Spanyolország és Brazília ugyanis az elérhető 1000 pontból 886-ot gyűjtött be. A torna legjobb kapusa Gianluigi Buffon, az olasz világbajnok csapat hálóőre lett. Buffon ugyan nem tudta megdönteni honfitársa, Zenga 1990-ben felállított 517 perces góltalansági rekordját, de a vb arany biztosan kárpótolja.
A gólkirályi cím a német Miroslav Klose nevéhez fűződik, aki öt alkalommal talált az ellenfelek hálójába. A legjobb fiatal játékos a német Lukas Podolski lett, a legszórakoztatóbb futballt pedig Portugália játszotta a szakértők szerint.
|